Vendégségben

Vendégségben

 

Nyár végén kedves meghívás érkezett klubunk tagságához, budapesti találkozásra hívtak bennünket a Lady Viktória LC tagjai. A hölgyek klubja sajátos színfoltot jelentett lions közösségünkben, sok ötletes, szívük szerinti jócselekedettel és elhatározással tették gazdagabbá a mozgalom karitatív tevékenységét.

Több mint 15 éves barátság, sok-sok közös program, egymásra figyelő alkalom kötötte össze klubjainkat, s ez a személyes kapcsolat szerencsére azóta is élő maradt, hogy a hölgyek nem klubként, hanem baráti közösségként (asztaltársaságként) működnek tovább.

Természetes volt, hogy a hölgyek hívását elfogadtuk és október 20.-án tízen ellátogattunk hozzájuk, Tóth Imréné Baba budai otthonába.

A pesti kirándulásnak – miként a múltban is, kulturális tartalmat is adtunk: a Nemzeti Múzeumban egy órán át gyönyörködtünk a Seuso kincsekben, ámulva a késő-császárkor míves alkotásait, lenyűgöző díszítményeit, a felbecsülhetetlen értékű műtárgy együttest és megismertük a kincsek kálváriáját is.

Nemcsak a régmúlt, de a közelmúlt magyar történelmének „panoptikumába” is bepillantottunk a múzeum másik kiállításán, felismerve a kiállított tárgyak, relikviák mögötti önmagunkat is, hiszen a látottak elődeink és a mi életünket is döntően formálták, befolyásolták. Emlékidéző történelmi utazás volt a tárlat, tanulságokkal, csalódottságokkal, sorsunkat eldöntő politikai szereplőkkel,.. s talán fiatalkori „élményekkel” is kisérve.

 

Izgalommal vártuk a randevút, az újra találkozás felemelő pillanatait, a rég látott barátok összeölelkezését és az emlékidézést. Könnyen oldódott a légkör azok számára is, akik először találkoztak a ladysekkel. A pezsgőzés közben Árpád tréfás bevezetése után felolvasta Dancs János kézzel írott személyes üzenetét a hölgyekhez, nem kis derültséget kiváltva./ János volt a „kovásza” a két klub barátkozásának, így önmagát is megdicsérhette levelében./

 

Az ajándékok, apró figyelmességek átadása után - egy nagy kerámia-órát is vittünk magunkkal - jelezve, hogy az idő nem múló, hanem álló?! - barátságunkat tekintve. A pazarul elkészített hidegtálak gyorsan asztalhoz ültették a már éhes vendégeket. Sorjáztak a találkozások emlékei, tréfás történései, mindenkinek volt egy-egy sztorija a közös barátkozásból.

Közös nótázásra is hívtuk egymást, jó kedvvel koccintottuk össze poharainkat, megpecsételve múltbéli és jövőbeni barátságunkat. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy tőlünk volt hangos a budai hegyoldal, de ez nem zavart ott senkit.

Baba, Zsuzsa és Attila, Kati, Ica és a többiek igazi barátként fogadtak bennünket, hálás köszönetünk a gáláns vendéglátásukért, az önfeledt jókedvért, igaz barátságukért.

A folytatás Szombathelyen! – ebben maradtunk! / Jó ötleteket várunk a klubtársaktól a vendéglátó programhoz./

 

A közösen eltöltött 3 óra gyorsan elrepült…, de az egymást tisztelő emberi pillanataiért érdemes volt újra találkozni. A szép emlékeket elhoztuk klubunkba is.

 

Köszönjük hölgyek!!!

 

                                                                                  Zsámboki Árpád

 


Képgaléria


Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba