Szombathelyi oroszlánok a kecskeméti oroszlánoknál

MH 59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison megtartott a Lion Effort 2018 gyakorlat utolsó napján érkezett látogatásra a Savaria Lions Club. Vendéglátó a Kecskeméti Szent László Lions Club és a Dongó Repülés-hagyományőrző Alapítvány volt.

 

Negyven fővel, öt órás buszozás végállomásaként érkezett meg a szombathelyi lions klub a kecskeméti repülőbázisra, ahol a helyi oroszlánok delegációja, illetve a bázis alapítványának vezetősége fogadta. Gyönyörű időt és a Lion Effort gyakorlat utolsó napját kifogva sikerült eltölteni egy csodálatos napot a kecskeméti barátokkal.

A két klub között ismerkedések, eszmecserék zajlottak. A nap végére megtudtuk, hogy mindkét klub számára fontos a kapcsolatépítés. Közös képen Simon Zoltán PDG, Süle János, Harsányi Zsuzsanna (a Kecskeméti Szent László Lions kincstárnoka), Kissné Dr. Szabó-Kis Mária (a Kecskeméti Szent László Lions elnöke) és Reiner Zsolt (D-119 kincstárnoka) látható.

 
 
Október 5.-e a gyakorlat utolsó napja volt, az ég tele volt svéd, cseh és magyar Gripen vadászgépekkel. A repülőgépeket közelről is megcsodálhattuk, közben Gripen és nyugállományú MiG-29-es vadászpilóták tartottak előadásokat.
 
 
A látogatás végén Rácz István a Savaria Lions 2017-281 Lions év elnöke és Süle János a klub titkára megkoszorúzta a bázis halottjainak emlékművét.
 
A nap zárásaként a Dongó Repülés-hagyományőrző Alapítvány megvendégelte klubunkat.

Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Savaria Lions Club

Adószámunk:
18886418-1-18
Számlaszám:
11600006-00000000-41508811

cím: 9700 Szombathely,
Fábián Gyula utca 24

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba