Lezárult az „Együtt Élünk” egyhetes rendezvény sorozat

Lezárult az

„Együtt Élünk”

Egyhetes rendezvénysorozat

 

Megható és szép pillanatoknak voltunk tanúi az elmúlt napokban.

A „Fehér Bot” napja alkalmából köszöntöttük a szervezőket, akik végig dolgozták a hetet.

Simon Zoltán a Savaria Lions Club soros elnöke köszönő okleveleket adott át.

EZ A VERS MINDENT ELMOND!

Rózsa Dezső verse

A VAK--VEZETŐ…..

„Kezem a fején,

Szemében barna fény,

Néz, s én nézem.

Azt hiszem szeretem.

úgy érzem, Ő is szeret,

A farka boldogan integet!

Mancsa lábamon hever

Micsoda barátság ez a jel+

Feltámad egy ősi ösztön,

Véd a kutya, mellém áll rögtön

 

Honnan van ez a szeretet,

hogy adja hozzá a lényeget,

honnan tudja, mit akarok

S hogy tudja mi az okra az ok!

 

Játszik s én játszom vele,

Orra a tenyerembe búvik bele,

játszásiból körbe nyalja arcom,

Haragudnom kéne , de tudja nem haragszom!

 

Barátot kerestem s benne megtaláltam,

Nem engem vezet, de szereti a hátam,

Belém döf kedvesen s vigyorog,

Nevetek neki, pedig a szemem zokog!

 

Csak állok s nézek, ahogy útnak indul,

Vakot vezet, mind egy ifjú úr,

Tudja dolgát, s büszkén viseli,

Hiába (négy-lábú), emberként teszi.

Köszönjük a sok fiatal érdeklődését.

 

Fotó: Kopcsándy György, Látássérült fotós, a Lions V. négyek " Nem Látok, de fotózok " pályázat nyertese.


Képgaléria

Hír kategóriák

Lions szövetség eseményei

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Savaria Lions Club

Adószámunk:
18886418-1-18
Számlaszám:
11600006-00000000-41508811

cím: 9700 Szombathely,
Fábián Gyula utca 24

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba